Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 6 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az állam helyett a civilek kezdtek hulladékcsökkentéses konzultációt

  • 2018. augusztus 06.
  • CsViki

Nevelés hulladék nélkül címen országos konzultációval egybekötött kampányt indít a JÖN Alapítvány diákok és rajtuk keresztül a családok környezettudatos szemléletformálását megcélozva.

A JÖVŐ ÖKO-NEMZEDÉKE ALAPÍTVÁNY (JÖN Alapítvány) szeretné felmérni az iskolákban vagy otthon, a gyermekek és a családok hulladéktermelési és hulladékgyűjtési szokásait. Beleértve azt, hogy milyen és mennyi hulladékot termelnek a tanév eleji beiskolázástól egészen a tanév végéig. Illetve, hogy hogyan próbáljak a hulladék keletkezését csökkenteni, esetleg mit és hogyan hasznosítanak újra.

A konzultáció célja az, hogy felmérje az iskolai oktatás és az otthoni környezettudatos nevelés hiányosságait, majd hulladékhasznosítási ötletek bemutatásával megpróbálja csökkenteni az ökológiai lábnyomot.

 

„Nevelés hulladék nélkül” kampány

A kampány augusztusban indult és egész ősszel tart, amely időszak alatt az alapítvány szemléletformáló cikkekkel és előadásokkal hívja fel a figyelmet a felesleges hulladék keletkezésének megakadályozására.  A kampány vezetője, a „Háztartásom Hulladék Nélkül” rovat írója, Tóth Andi, aki egyben három iskolás korú (egyetem, gimnázium és általános iskola) gyerek édesanyja.

A kampány célja az, hogy a családokat segítsük a hulladékcsökkentésben és a felesleges anyagi kiadások megelőzésében. Továbbá kiemelt célja az alapítványnak, hogy felmérje az oktatási rendszer jelenlegi helyzetének esetleges hiányosságait, és azokra megoldásokat, fejlesztési ötleteket javasoljon e témakörben.

 

USA nyakig szemétben

 

A fogyasztói társadalom szemetében  

A gazdaságilag fejlett fogyasztói társadalmak hatalmas mennyiségű hulladékot termelnek naponta. Különösen igaz ez az USA tagállamaira. Az Egyesült Államok Környezetvédelmi Hivatala szerint egy átlag amerikai naponta csaknem 2 kg szemetet termel. Ez az 1960-os amerikai átlag és a nyugat-európai országok szemetének duplája. 2014-ben Gregg Segal fotóművész úgy döntött, képekkel érzékelteti a háztartási hulladék mennyiségét.

 

Amennyiben Ön is szívesen megosztaná a tapasztalatait, akkor az JÖN Alapítvány országos konzultációs űrlapja ezen a linken elérhető.

Kérik, hogy a felhívást ossza meg mindenki minél több olyan ismerősévél, ahol iskolás korú gyermek is él, ezzel nagyban hozzájárul az alapítvány munkájához- írta a hulladekvadasz.hu.

 

Forrás: greenfo.hu/hulladekvadasz.hu