Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 7 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Átgondolt halfogyasztásra figyelmeztet a WWF

  • 2017. január 25.
  • PKata

wwf - halVeszélyben a világ halállománya. Harminc éven belül számos faj tűnhet el, ha az emberiség nem gondolja újra a tengeri halászatot. Fordulópont előtt állunk tehát, de a WWF szakértői szerint most még van esély a fenyegető természeti katasztrófa megakadályozására.

 

Antal Alexa a WWF Magyarország kommunikációs vezetője az M1 – Kék bolygó című műsorában kifejtette, globálisan több mint hárommilliárd ember állati eredetű fehérjebevitelének húsz százalékát a halak adják, ami feltárja a halászat fontosságát. A halászati ipartól körülbelül ötszázmillió ember függ közvetlenül. Ugyanakkor, azt mondhatjuk, hogy 2012-re a gerinces tengeri fajok populációinak harminchat százaléka eltűnt, ami nagyon komoly hanyatlás – tette hozzá.

Ma a nemzetközi vizeken kétszer-háromszor több hajó halászik, mint amennyi még elfogadható lenne. Tehát a halászati területek nyolcvanöt százalékát kizsákmányoljuk, amely az élőhelyekre és a halakra is veszélyes. Tonhal, homár, tőkehal – hogy csak néhányat említsünk a már veszélyeztetett fajok közül. Mindez az illegális, valamint a pusztító halászati technikák számlájára írható. Emellett pedig sok esetben sérülnek a korallok is.

A halfajok huszonöt százaléka függ valamilyen módon a koralloktól: szaporodó-, táplálkozó-, búvóhely nekik. Globálisan a koralloknak háromnegyede veszélyben van – tette hozzá Antal Alexa. 

Bár az élővizek túlzott mértékű lehalászása okozza a legnagyobb gondot, ez korántsem vonja magával, hogy vissza kellene szorítani halfogyasztásunkat. A szakember szerint a magyar átlag egyáltalán nem fogyaszt sok halat, tehát még a környező országokhoz képest is elmarad a mi halfogyasztásunk, ezért ő inkább a tudatosságra biztatná az embereket – magyarázta. Vagyis, ha tehetjük, nézzük meg a halak származási helyét, válasszunk tenyésztett állatokat és minősített termékeket. És, hogy mi lehet még megoldás?

Antal Alexa kifejtette, globálisan nagyon sokféle stratégia van a fenntartható halászatra a halászhajók számának csökkentésétől a tengervédelmi területek kialakításán és megfelelő kezelésén át, a fenntartható jövedelemforrás megteremtéséig azoknak a halászoknak, akik napi szinten függenek tőle, hogy ne kelljen annyiszor halászniuk – magyarázta a műsorban. Malajziában például a WWF támogatásával a helyi halászok és családtagjaik fenntartható alapanyagokból dísztárgyakat készíthetnek a turistáknak. Ez a pluszjövedelem fedezni tudja a halászat visszaszorításából fakadó keresetcsökkenést.

Mi pedig azzal is sokat tehetünk, ha az édesvízi halakat részesítjük előnyben – hangzott el a műsorban.

 

Forrás: http://www.hirado.hu/2017/01/23/atgondolt-halfogyasztasra-figyelmeztet-a-wwf/