Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 20 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

ÁrpádFÖLD NAPJA: április 18.

  • 2004. április 15.
  • humusz
Szemétszedés és kirakodóvásár a SZIKE Környezet- és Egészségvédelmi Egyesület szervezésében

Április 18-án, vasárnap a SZIKE ismét nagy fába vágja a "gereblyét".

Árpádföld és Cinkota között a Csobaj-bánya és a HÉV vonala közötti erdősáv mentén hozzákezdenek a "fejlődési ürülék", azaz az illegálisan lerakott hulladékhegyek felszámolásához. Reggel 8 óra és dél között várják az Árpádföldi út - Budapesti út kereszteződésénél a szerszámokkal, gereblyével, lapáttal, talicskával, védőkesztyűvel felszerelt fiatal és idősebb környékbelieket. Különösen számítanak a Bekecs utcai iskola vállalkozó szellemű diákjaira.

A résztvevőket egy-egy tombolával lepik meg, amelyekért a Pemete téren 13-tól 19 óráig tartó délutáni rendezvényen elsősorban a helyi kereskedők, szolgáltatók által felajánlott ajándékokat sorsolnak ki.

A megjelenteknek zenés műsorral, bio-élelmiszer, virág, öko-gazdálkodási és kézműves kirakodóvásárral, valamint Csí Kung - Tai Csi, gyógymasszázs, reflexológia, komposztáló bemutatóval kedveskednek.

Le lehet adni az otthon szelektíven gyűjtött hulladékokat (üveget, műanyagot, pillepalackot, italos aludobozt, papírt, használt étolajat), a gyermekeket és a játékos kedvű felnőtteket pedig hulladék-játszóház várja.

Esőnap április 25-én.

További információ a 409-0449-es telefonszámon Gellért Miklós szervezőtől kapható.