7 dolog, amit az idősek jobban tudnak nálunk a fenntarthatóságról

  • 2018. október 08.
  • CsViki

Október 1-én az Idősek Világnapja volt, és adódik az összehasonlítás: mai szemmel nézve mennyire környezetkímélő volt felmenőink életmódja. Nyilván őket sokszor a szükség vezérelte, illetve még nem álltak rendelkezésükre a mai élet kiegészítő eszközei. Ettől függetlenül sok olyan elem van az ő átlagos életmódjukban, amit visszaemelhetnénk a mi hétköznapjainkba.

1. Mindent addig használtak, amíg működött, és ha elromlott, először próbálták megjavíttatni, csak utána dobták ki. De még akkor is gyakran kerestek valakit, aki hasznosítani tudta az adott tárgyat. A mai tárgyakat persze nem minden esetben lehet sokáig használni, mert például a tervezett elavulás miatt egyszercsak leállnak. Vagy éppen úgy vannak összeszerelve, hogy nem lehet szétszerelni őket. Vagy olyan gyenge anyagból vannak, hogy idő előtt tönkremennek. Vagy nem lehet hozzájuk alkatrészt kapni. Az ilyen problémák kiküszöbölésére számos szakmai és uniós irányelv született az elmúlt években, vagyis hogy a gyártóknak a teljes életciklust (alapanyagtól a hulladék-újrahasznosításig) figyelembe véve kell termékeket tervezniük, gyártaniuk és forgalmazniuk. Ez azonban gyakran még csak irányelv.

 

2. Ha már tárgyaknál tartunk: dédszüleink még nem vásároltak állandóan. A szomszéd lány pénteken más pólóban jött haza, mint amiben reggel elment. "Hát beleizzadtam, ezért ebédszünetben vettem egy másikat", válaszolta anyukája kérdésére.

Egy póló alapanyagának, a gyapotnak a megtermelése rendkívül környezetterhelő (víz, növényvédőszer, élőmunka), utána a pólót valamelyik fejlődő országban éhbérért varratják, aztán hajóval Európába szállítják, csomagolják, reklámozzák, forgalmazzák. Nemzetközi viszonylatban az olajipar után a divatipar a második legszennyezőbb iparág.

A nagymamáink csak akkor vettek valamit, ha konkrétan szükség volt rá vagy le kellett cserélni valamit. Ha cipőt vagy ruhát vásároltak, az volt a fő szempont, hogy minél tartósabb legyen és minél több meglévő holmival lehessen felvenni. 

Odahaza átöltöztek mackóba vagy felvettek egy kötényt, otthonkát az "utcai" ruha fölé, hogy védjék azt (nem azt mondom, hogy járjunk otthonkában, hanem hogy kíméljük a drága ruhákat). A család téli-nyári ruhatára befért egyetlen szekrénybe. De az is igaz, hogy nem pusztán a külsőségekről szólt akkoriban minden, mint ma.

 

3. Régen nem volt illő az utcán enni. Ha a gyerek megéhezett a játszótéren, akkor kibírta hazáig, nem tömték non-stop bio kölesgolyóval. Ma már elképzelhetetlennek tartjuk, hogy ne ugorjunk be valahová, amikor úgy tartja kedvünk. Még akkor is, ha odahaza a hűtő tele van finom falatokkal. A régi időkben még nem végezte kukában semmilyen étel: "kenyeret kidobni vétek", mondták, és a hívők számára Krisztus testét jelképezte, ezért karcoltak a késsel keresztet a kenyér aljára, mielőtt megszegték volna. A munkahelyre otthonról vitték az ételt (elmosogatható, újrahasznosítható edényben), akár főtt maradékot, akár szendvicset. Így nemcsak olcsóbb volt, hanem hulladék sem képződött. 

 

4. Egészen nagyszüleink generációjáig az emberek jóformán kizárólag helyi- és idényterményeket ettek. Persze, néha lehetett kapni import gyümölcsöt vagy más különlegességet, de a családi menü megtervezésekor a legegyszerűbb lehetőségeket és adottságokat vették figyelembe. Amit lehetett, maguk termeltek, még ha csak egy kis leveszöldségről volt is szó. Ma olcsóbb a kanadai tarkabab és a lengyel krumpli, mint a magyar. És nem gondolkodik senki azon, hogy mekkora környezetterhelést jelent ideszállítani a világ más országaiból azt a sok friss zöldséget, gyümölcsöt hűtött kamionnal vagy repülőgéppel. Pedig ha megtennénk, biztos csökkenne az áruszállításból adódó légszennyezés, amely miatt Magyarországon is évente 16 ezren halnak meg idő előtt. 

 

5. Az ételek mellett az italaik is egyszerűbbek és környezettudatosabbak voltak: ha szomjasak voltak, csap- vagy kútvizet ittak, esetleg házi készítésű szörppel. Magyarország abba az 5 országba tartozik, amelyik a legtöbb palackozott ásványvizet fogyasztja az Európai Unióban (a többi: Olaszország, Németország, Belgium, Spanyolország). A PET-palack egyetlen használat után szemétté válik. A cukros üdítők hízlalnak, a light üdítők megbolondítják az inzulintermelést: nyelvünk édeset érzékel, jelet küld az agyba, amelyik utasítja az emésztőrendszert a várható cukor feldolgozására -- aztán nem érkezik a gyomorba cukor, és ettől felborul a rendszer. Magyarországon a csapvíz a legtöbb településen jó minőségű, de ha mégsem, akkor vízszűrős kancsóval tökéletes mentes vizet tudunk készíteni. 

 

6. Nagyszüleink korában nem a tévé, a számítógép, az okostelefon volt a szórakozás forrása, hanem a társaságban végzett tevékenységek, például kártyázás, sakkozás, gombfocizás. Játék közben nálunk sokkal jobban megismerték egymás jó és rossz tulajdonságait, előkerültek a napi problémák, próbálták elsimítani a feszültségeket. Ráadásul ezek a játékok nem árammal működnek, azaz maximálisan energiatakarékosak.

 

7. A régiek mindenhová gyalog, kerékpárral vagy tömegközlekedéssel mentek. Igen, mondhatjuk, hogy azért, mert nem volt autójuk, ám ez részigazság. Teljesen oké a hétvégi nagybevásárlásra kocsival menni, de hogy Budapesten bármelyik dugóban araszolva azt lehet látni, hogy egy autóban átlagosan egy ember ül, azon el kéne gondolkodnunk.

 

Forrás: 365.reblog.hu

Szerző: Hiver’t-Klokner Zsuzsanna szerk.