Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 7 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

2018-tól az ukránok is szelektíven gyűjtik a háztartási hulladékot

  • 2017. szeptember 01.
  • sklania

A kijevi jogalkotók törvényben írták elő Ukrajna lakosainak, hogy a jövő év kezdetétől szelektíven gyűjtsék a háztartási hulladékot, viszont a részleteket, vagyis azt, hogy miként tudják majd ezt végrehajtani, még nem dolgozták ki.

Az ukrán városokban állítólag az európai gyakorlathoz igazodva szelektív hulladékgyűjtő konténereket helyeznének ki külön az üvegeknek, a műanyag- és a papírhulladékoknak. Jelenleg a  több mint 40 millió ukrán lakos mindegyike átlag napi egy kilogramm szemetet "termel".  Pillanatnyilag is Ukrajna területének egyhetedén gondot jelent a hulladék kezelése. Csak a hivatalos szemétlerakók területe 43 ezer négyzetkilométer, ami nagyjából Dánia területének felel meg, miközben a hulladék 40 százaléka újrahasznosítható anyagokból áll. 

 

Zöld aktivisták Kijevben a közelmúltban több szelektív hulladékgyűjtő konténert helyeztek ki az ukrán főváros nagyobb lakótelepein. Céljuk minden bizonnyal az, hogy felmérjék, mennyire környezettudatosak a kijeviek, miközben ez számukra semmilyen anyagi hasznot nem hoz, hiszen Ukrajnában jelenleg a szemétszállítás díja része a többféle kommunális szolgáltatásokért kért havi díjfizetésnek. Ez azt jelenti, hogy a egy körzet a helyileg meghatározott átalánydíjat fizeti ki a szemétkonténerek meghatározott időnkénti kiürítéséért, függetlenül attól, hogy azok mennyi szemetet tartalmaznak. Ez a rendszer magától értetődően anyagilag nem ösztönöz senkit szelektív hulladékgyűjtésre.

 

A háztartási hulladékok szelektálásában úttörő szerepet vállalt Lemberg (Lviv) városa, amely azóta küzd szemétproblémával, hogy tavaly június elején kigyulladt, majd oltás közben beomlott az ország legnagyobbjaként számon tartott hulladéklerakó a nyugat-ukrajnai város közelében. Az eset komoly sajtóvisszhangot kapott Ukrajnában és külföldön, hiszen a 26 hektáron elterülő hatalmas, néhol hatvan méter magas szeméthegyen történt csuszamlásban négyen életüket vesztették.

A szemétlerakó kiesése miatt a megyeszékhelynek azóta is komoly gondja, hogy hová vigye a több mint 730 ezres lakosú nagyvárosban termelt háztartási hulladékot, mert a környékbeli szemétlerakók ódzkodnak befogadni az onnan érkező szemetet. Lembergből származó háztartási hulladék időről időre megjelenik Ukrajna más területein mint illegálisan lerakott szemét: áprilisban Lembergből származó háztartási hulladékhalmokat fedeztek fel a nukleáris katasztrófa sújtotta csernobili övezetben, de találtak más nyugat-ukrajnai megyékben is lembergi szemetet, a hónap elején pedig már a Kijevtől északkeletre lévő Csernyihiv megyében is megállítottak a hatóságok egy 19 tonnányi lembergi szemetet szállító kamiont, amely az északkeleti Szumi megyébe tartott.

 

forrás:

http://greenfo.hu/hirek/2017/09/01/2018-tol-az-ukranok-is-szelektiven-gy...