Környezetvédelmi előadások szerdánként
Ingyenes elõadássorozatot indítottunk, melynek célja, hogy a lakosság több információhoz jusson a hulladékos és ökológiai fogyasztóvédelmi témákkal kapcsolatban. Volt már eddig szó a reklámok hatásairól, a fogyasztás mozgatórugóiról és következményeirõl, hulladékos problémákról és lehetséges megoldásokról, illetve egyéb környezetvédelmi kérdésekrõl. A sort tovább folytatjuk - új témákkal, új előadókkal jelentkezünk. A 2009 őszi előadások videofelvétele itt látható.
Meghívott előadóink beszélgetés formájában igyekeznek elmélyíteni a hallgatóság tudását, így a résztvevőknek is lehetőségük nyílik az őket foglalkoztató miértek és hogyanok felvetésére. Igyekszünk minél gyakorlatiasabb oldalról megközelíteni a témaköröket, hogy az érdeklődök a hétköznapok során is hasznosítani tudják az újonnan kapott ismereteket.

Az előadások szerda esténként, 18-órai kezdéssel kerülnek megrendezésre.
Helyszín:
XI. kerület Budapest, Saru u. 11. HuMuSz Ház
További információ:
telefonon: 386-2648
Ha rendszeres értesítést szeretne kapni az előadások időpontjáról és témájáról, iratkozzon föl:
2010. tavaszi program (az idei sorozatban, az előzőektől eltérően havi 1 előadás lesz látható):
február 10. Kaptárbontás Berecz András népdalénekes, mesemondó
március 3. Szegénység és modernkori rabszolgaság Csapó Attila, a most formálódó ChangeIndia Közhasznú Egyesület kezdeményezője és önkéntese
április 14. Éghajlatváltozás és a helyi szintű cselekvés lehetőségei Antal Z. László, A Klímabarát Települések Szövetségének elnöke. Szociológus, az MTA Szociológiai Kutatóintézetének
tudományos főmunkatársa.
május 12. Újrahasználati központok és szociális szövetkezetek nyugaton és itthon Perneczky László, a HuMuSz munkatársa
2009. őszi program:
október 14. A történelmi egyházak és a környezetvédelem Zlinszky János, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense és a Jövő Nemzedékek Országgyűlési Biztosa Irodájának főosztályvezetője
október 21. A pénz természete és a környezeti válság Zalatnay László szervezetfejlesztő, környezetvédő, rendszerkutató
október 28. Lelkiség és környezettudatosság Tasi István kultúrantropológus, vaisnava teológus
november 4. Lakásfűtés söröslóval Feltser János, "naplopó"
november 11. Biológiai sokféleségvédelem a génektől a tányérunkig Rodics Katalin, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettese
november 18. Természetközeli szennyvíztisztítás Gampel Tamás, vízépítő mérnök. 1990 óta foglalkozik természetközeli szennyvíztisztítással.
november 25. Jövőkereső Gyulai Iván
december 2. (Szemét)Unió Kudász Gábor Arion fotóművész, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Fotográfia szakának oktatója
december 9. A környezetvédelem gazdasági szerepe Róna Péter jogász. közgazdász, bankár.
2009. tavaszi program:
- május 6. Klímaváltozás és társadalom: túlélési stratégiák Budapesten Váradi Zsuzsanna, az MTA Szociológiai Kutatóintézet Város- és környezet szociológiai Mûhelyének tudományos segédmunkatársa
- április 29. Lesz-e Zöld Sárkány a Vörös Sárkányból? Pomázi István geográfus
- április 22. Úton a hidrogéngazdaság felé Mayer Zoltán okleveles környezetmérnök, energiamenedzser szakmérnök
- április 15. Működhet-e egy zenekar civil szervezetként? Kardos-Horváth János, a Kaukázus Együttes frontembere
- április 8. Komposzttoalettről és napelemekről az ökologikus építészet ürügyén Nemcsics Ákos okl. építészmérnök, főiskolai tanár
- április 1. Az életciklus-elemzés alkalmazásai, tények és tévhitek. Viccesen egy nagyon komoly dologról... Dr. Tamaska László, okleveles környezetmenedzser
- március 25. Közösségek felbomlása és újjászerveződése Vercseg Ilona, a Közösségfejlesztők Egyesületének elnöke
- március 18. Az egyén felelőssége a teremtett vil ágért Farkas István, a Bokor Ökocsoport egykori vezetője
- március 11. Fogyasztó, védd magad! Siklósi Máté, fogyasztóvédelmi tanácsadó
- március 4. Valójában kicsoda B? Trombitás Gábor
- február 25. Senki sem angyal a közlekedésben Mátyási György, a a Klubrádió "Élõben a városból" c. mûsorának szerkesztõ-mûsorvezetõje
- február 18. Fészekrakás ökologikusan Varga Illés Levente
- február 11. Látogatás a Föld nevű bolygón Várnai László fényképész
2008-as előadások:
- A reklámetika lehetőségei és határai
- Az én házam, az én váram... és az én energiám!
- Van-e helye az autónak a városban?
- Közvetlen kereskedelem
- Prout - Az összeomlás utáni világ gazdasága
- Bűntudat és vezeklés -A reklám felelősségre ébredése
- HuMuSz film ősbemutató
- Meddig tartható a technokrata hulladékkezelés? - Utak és kérdőjelek
- Érdekérvényesítés, lobby, szponzoráció
- Fenntartható építés - különös tekintettel a családi házak léptékében alkalmazható megoldásokra
- Szemétből komposzt, avagy mi fán teremnek a zöldjavak? - interaktív előadás
- A Jövő Nemzedékek Ombudsmanjának első tapasztalatai
- Megvédhető-e a női egyenjogúság vívmánya a környezeti válság közepette?
- Fenntartható fogyasztás
- Őrültek és egyes közgazdászok
- Az idő fogságában avagy a fogyasztói társadalom csapdái
- Már a hús sem a régi
- Összeomlás. Az elpusztult civilizációk tanulságai
- A vállalatok felelősségvállalása -„Vegyél vissza!"
- A klíma Baliban és Bali után
- A versenyképes vasút
- Aranylövés, avagy a túlfogyasztás természete
- Székelyföld, Tótmegyer, Kárpátalja - KukaBúvár körút a Kárpát-medencében
- Kerékpár vagy autó? Az autó megbolondít minket
2007-es előadások:
- Eldobott jelenből megtalált múlt - avagy miről árulkodnak az ókori közel-keleti szemétgödrök?
- Gyimesközéplok és az új idők hulladékai - Murányi Vera előadása
- Gyermekeid 21. századáért harcolsz – pokolba a szabályokkal!
- Pazarló életmód és fenntartható fogyasztás
- Helyi? Bio? Környezetbarát? Ismerd meg az élelmiszered!
- E-számokról a guargumi-botrány után
- Az anyám kenyerénél, az apám boránál jobbat ki látott?
- Zöldet a tetőkre!
- Az információ szabad – csak nehezen megszerezhető
- Gandhi születésnapja
- Plázakultúra Szebedy Tas előadása
- Ökológiai mozaik
- Szalmabála-építészet
- Építsünk napkollektort! - Zentai Rózsa Sándor előadása
- Miért lakhatatlanok városaink? - avagy a bontott építőanyagok felhasználásának lehetőségei
- Szennyvíz: termék vagy hulladék?
- Zöldülő vásárlási szokásaink
- Tiszta ruha, piszkos patak - Rózsa Sándor mosóportesztje
- Hulladékszegény PC-k - Computer és hulladék
- Hatékony és olcsó fűtés - avagy gondolatok a fatüzelésről
- Genetikai módósítás
- Mindennapi mérgeink
- Halál a konyhában
2006-os előadások:
- Al Gore és a globális felmelegedés
- Mennyire szemét a díj?
- Mi mennyi az energetikában?
- Miért szokták utálni a zöldeket?
- Globális szemétbiznisz
- Mi a baj a hulladékégetőkkel?
- Haibutsu - Hulladék japán módra
- Szemétből komposzt?
- Vegyszerezett világ
2005-ös előadások:
- Visszatérnek-e a farkasok Magyarországra?
- "Fűtés napsütéssel" - passzív napenergia-hasznosítás lakóházban (ismétlés)
- Alternatív energiaforrások kontra atomenergia
- "Fűtés napsütéssel" - passzív napenergia-hasznosítás lakóházban
- Génmódosítás - árthat nekünk?
- Fair Trade - etikus fogyasztás
- Ki szelet vet, energiát arat...
2004-es előadások:
- Veszélyes hulladékok a házban és a ház körül
- Komposztálás és "Zöld javak" - svájci példák és hazai helyzet
- A szelektív hulladékgyűjtésről
2003-as előadások:





Hozzászólások