Újságírók

Ez a három sikeres iparág könnyen kivezethetné az egyszer használatos csomagolást

  • 2022. február 08.
  • Csilla

A pandémia a fejlett világ fogyasztási szokásait is megváltoztatta, egyes iparágak egyértelműen győztesként jöttek ki a járványból. Az étel-házhozszállítás, az e-kereskedelem és a tisztítószerek eladása is az egekbe tört, ezek pedig sajnos szinte kizárólag az egyszer használatos csomagolásra hagyatkoznak, melyből egyből – jellemzően – műanyag szemét lesz. Pedig ahogyan az a Rethink Plastic és a Break Free From Plastic közös anyagából kiderül, ezeken a területeken egész egyszerűen megoldható lenne a körforgásos gazdaság irányába tett lépés, az újrahasználat megvalósítása.

Tudomány és hit párbeszédben

Időpont: 
2022. január 27. 18:00 - 20:00
Helyszín: 
Faludi Ferenc Jezsuita Akadémia, Párbeszéd Háza, Pázmány Péter Konferenciaterem (cím: 1085 Budapest, Horánszky u. 20.)
NYOLC RÉSZES FÓRUMSOROZAT 2022. JANUÁR 27-TŐL

A Faludi Ferenc Jezsuita Akadémia 2022-ben új programot indít, amely a katolikus hit talaján az egyház és a tudomány környezeti kérdésekben kialakított álláspontjainak közelítését, integrált teremtésvédelmi és fenntartható fejlődési szemléletbe történő összegzését célozza meg. A közös párbeszéd és együttműködés során a „Laudato Si” enciklikában felvetett alapkérdésekre keressük a választ, a fenntartható fejlődés perspektívájából.

Előadók:

Prof. Dr. Benedek József (Miskolci Egyetem, Fenntartható Fejlődés Kutatási Központ-Kolozsvár)

Nevelős Gábor SJ (Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya)

 

Időpont: 2022. január 27. csütörtök, 18.00-20.00 óráig.

Kérjük, hogy legkésőbb 17.50-ig érkezzen meg a helyszínre és foglaljon helyet, mert az alkalmat élőben online közvetítjük.

 

Helyszín: Read more about Tudomány és hit párbeszédben

További információ: 

Komposztünnep 2021 - összefoglaló és eredményhirdetés!

  • 2021. december 10.
  • Peti

Immár 11. alkalommal hirdettük meg a Komposztünnephez (október 10) kapcsolódó felhívásunkat. Örömmel tapasztaltuk, hogy idén is sokan mozdultak meg országhatáron innen és túl. Összesen 62 helyszínen valósultak meg komposztos programok, akciók, kampányok az élelmiszer hulladék megelőzése érdekében. Bölcsődésektől a nyugdíjas korosztályig mindenki nagyszerű programokat valósított meg. Összefoglalásunkban bemutatjuk az idei témánkhoz legjobban illeszkedő és leginnovatívabb programokat.

Nyílt napok a mezőkovácsházi lámpahulladék újrahasznosító üzemben

  • 2021. október 30.
  • Abigail

Izgalmas programmal készül az Electro-Coord Magyarország az idei Európai Hulladékcsökkentési Hétre. November 22-24. között három napra kinyitja kapuit az egyetlen hazai lámpahulladék újrahasznosító üzem. A nyílt napok lehetőséget kínálnak arra, hogy minél több látogató ismerje meg testközelből a világítástechnikai termékek teljes körforgásának folyamatát.

Romániában is betiltják az egyszer használatos műanyagtermékeket

  • 2021. szeptember 01.
  • Abigail

„Mától Romániában is hivatalosan vége az egyszer használatos műanyagtermékek korának – kormányrendelettel ültetjük gyakorlatba a Single-use plastics nevű uniós irányelvet! A fenntartható, újra felhasználható termékek kerülnek előtérbe, mert csak így mérsékelhető a környezetre gyakorolt káros hatás és biztosítható élhetőbb jövő a Földön” – mutatott rá Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter azt követően, hogy szerdai ülésén elfogadta a kormány az egyszer használatos műanyag termékek betiltását szabályozó jogszabálytervezetet.

Állásfoglalás az italcsomagolások hatékony betétdíjas rendszerének bevezetéséért

  • 2021. június 29.
  • Gyuri

2021. év elején az Országgyűlés megszavazta azt a törvénycsomagot, amelynek értelmében 2023 júliusától kötelező az egyutas italcsomagolások (PET, alumínium, üveg) visszaváltása. Ezeknek az egyébként eldobható, egyszer használatos csomagolásoknak a kötelező visszaváltása magasabb arányú újrahasznosítást tesz lehetővé. Fontos megjegyezni, hogy az utóbbi években a piacról egyre inkább kiszorulnak a többször használható betétdíjas, visszaváltható italcsomagolások, amelyekkel a törvénycsomag jelenleg nem foglalkozik. Kijelenthetjük, hogy az elfogadott törvény nem elég ambiciózus, és nem veszi figyelembe a hulladékhierarchiát. Különösen sajnálatos, hogy a törvény elfogadását valódi társadalmi konzultáció nem előzte meg, a kormány kizárólag az iparági és kereskedelmi szereplőkkel egyeztetett, és a kapcsolódó online közvélemény-kutatásban az újratölthető csomagolásokról kérdést sem tettek fel. A kormányzati kommunikáció kerülte a hulladékkeletkezés megelőzésének még a gondolatát is, kizárólag a visszagyűjtés hatékonyságának és az újrahasznosítás arányának növeléséről beszéltek. A Humusz Szövetség több környezetvédelmi civil szervezet és szakértő által összeállított állásfoglalással kívánja felhívni a figyelmet a tervezett rendszer hiányosságaira, és szakmai útmutatást adni arra vonatkozóan, hogyan kellene a régről ismert, újratöltésen alapuló betétdíjas rendszert ismét felvirágoztatni.

Szakíts a műanyaggal!

  • 2021. március 01.
  • Csilla

Nézz körbe magad körül. Mennyi műanyag tárgyat látsz? És vajon mennyi mindenben található még, amiről nem is gondolnád? A műanyagok annyira beszivárogtak az életünkbe, hogy észre sem vettük, de már szinte mindenhol ott lapulnak akarva, akaratlanul. Ideje egy lépést hátra tenni, és új perspektívából ránézni kapcsolatunkra a műanyagokkal!

Oldalak