Önkormányzatok

Elferdített népszavazás

Elõzõ számunkban beszámoltunk arról, hogy Vácrátóton I. és II. osztályú veszélyes hulladék befogadására is alkalmas lerakót kívánnak létesíteni. Az ellenzõk, akik a lakosság körébõl kerültek ki, népszavazást kezdeményeztek, amelyre a lakosságnak csak 48%-a ment el. A falu jegyzõje akkor azt nyilatkozta, hogy még így is jóval többen voltak mellette, mint ellene. Azóta kiderült, hogy valójában csak 6 szavazat volt a különbség, ami jelentéktelen eltérés.

Hulladéklerakók a Dunakanyarban

1998 tavaszán kutattam a szemét útját a Dunakanyarban. A fogyasztási hulladékok (néhány dicséretes próbálkozástól eltekintve) teljes egészének, sõt a termelési (ipari) hulladékok jó részének is(!) a kommunális szemétlerakók a végállomásai. Megdöbbentõ a hivatalos állami szervek nemtörõdömsége és a rendelkezésre álló információik pontatlansága.

Gyõri álkísérlet

A csomagolóipar tán megunta, hogy nevetséges lett, október 22-én Gyõrben elindította hát zöldremázolásának második szakaszát. A Városházán tartott grandiózus sajtótájékoztatón e napon jelentették be a "Gyõr-Szabadhegyi kísérleti program" beindítását. Az aktusra (a HuMuSz-on kívül) meghívót kapott mindenki, aki számít; az asztal mögött pedig ott virított a magyar és a gyõri alibi-környezetvédelem teljes garnitúrája (a CSAOSZ-tól a gyõri KOMSZOL-ig, Baka Éva tetrazöldtõl a gyõri polgármesterig tartott a díszpintykiállítás).

Irodai zöld szempontok

Hazánkban egyre nõ az irodák, irodai dolgozók száma, így a helyben keletkezõ ún. intézményi hulladék mennyisége is. Az irodai hulladék összetételérõl pontos felmérés - tudomásunk szerint - nem készült, de biztosan állítható, hogy nagy része papírhulladék. Az irodai szelektív gyûjtés (legtöbbször a papír) különgyûjtése már sok helyen megindult, azonban a hulladékmegelõzés még sehol nem kap kellõ hangsúlyt. A következõ összeállításban szereplõ javaslatok elsõsorban az irodákban keletkezõ hulladék mennyiségének csökkentését segítik elõ.

18529904-2-08

A HuMuSz is beszáll a nagy népi vetélkedõbe, amelynek a lényege, hogy ki bír több magyar polgárt rávenni, hogy befizetett adójának 1%-át éppen neki utaltassa.

Búzaégetés

A megoldás kézenfekvő. Torgyán miniszter felvásárolja a feleslegesen megtermelt búzát, Pepó miniszter pedig enged a keményen nyomuló égetőslobbi szorításának, és szemétégetőket építenek országszerte. Aztán az államosított búzát elégetik az állami égetőkben.

Oldalak