Önkormányzatok

Mindennapi SZEMÉT-ségek a képviselőházban

A KukaBúvár tavaly téli számában számoltunk be a "Belefulladunk?! Mindennapi SZEMÉT-ségek" című hulladékos kiállításunk sikeréről. Illés Zoltán, a parlament környezetvédelmi bizottságának elnöke kérésére bemutattuk az anyagot a képviselőknek is. A hulladéktörvény parlamenti vitájának idején tekinthették meg a Fehér Házban, ahol a kiállítást kiegészítettük a törvényhez fűződő módosító javaslatainkkal illetve azok szemléletes bemutatásával. A legnagyobb hangsúlyt a megelőzésre fektettük, emellett felhívtuk a figyelmet az illegális lerakók problémájára is.

A garéi hulladék Győrben

Az év elején Garén megkezdték a veszélyes hulladék átcsomagolását és külföldre szállítását . Osztrák és német égetőkbe 50 tonna hulladékot szállítanak el naponta. Összesen 14 ezer tonna veszélyes hulladékot kell ily módon megsemmisíteni. A beruházás költsége egyébként 2,3 milliárd Ft, melyet az állam -- a környezetvédelmi alapon keresztül - áll. A kiürített garéi hordókat, amely szintén veszélyes hulladéknak minősül, a győri hulladékégetőben kezdték égetni - egészen március elejéig, amíg az illetékes környezetvédelmi hatóság le nem állíttatta többszörös dioxinhatárérték-túllépés miatt.

Az akciófilm folytatódik

A kőbányai Ereco Rt. shredder-hulladékos botrányával már két ízben is foglalkoztunk (ld. KukaBúvár, 1999. ősz és tél). Azóta a T.Z.-ként szereplő titokzatos bejelentő kilépett inkognitójából, kiderült, hogy Potyó Józsefnek hívják, és hogy a szomszéd telephelyről figyelhette az eseményeket, hiszen az Avermann Hungária Kft. alvállalkozója (volt). Erre mondtuk a múltkor, hogy semmi kedvünk igazságot tenni közöttük, lássuk a veszélyes hulladékot! A parlament környezetvédelmi bizottsága azóta behívatta a Közép-Duna-Völgyi Környezetvédelmi Felügyelőség (KDVKF) teljes vezérkarát, és kifaggatta a történetről. Még mi is hozzászólhattunk, sőt a veszélyes anyag termelői is ott voltak. Az bizonyos, hogy hosszú szappanorerára kell számítani, de az már nem, hogy a környezet fog nyerni.

Mindennapi SZEMÉTségek

Hogy-hogy nem, a HuMuSz gondolt egyet magában, hogy jó lenne már nagy feneket kerekíteni ennek az egész áldatlan hulladékos ügynek. Hiszen, miről beszélnek az emberek: szemetes az utca, sok a kutyagumi, meg ilyesmi. De rögtön elakad a szavuk, ha azt kérdezzük tőlük, hogy tudja-e Ön, mi történik a szeméttel, miután a kukások elviszik, vagy hogy azt tudja-e egyáltalán, hogy mennyi szemetet termelünk, és hogy ez milyen problémát jelent nemcsak a környezet, hanem az ország számára? Na, hát, erre - és még sok minden másra - kaphattak választ azok a lelkes tanárok és diákok, akik eljöttek az országos vándorkiállítás egy-egy helyszínére.

Hol rontottam el?

"Meddig lesz Pepó miniszter?" -- kérdeztük nyári számunkban. Most két miniszter távozott a kormányból, de egyik sem Pepó Pál, aki az Aradi-üggyel végképp eljátszotta maradék szakmai és politikai tekintélyét a közvélemény előtt is. Orbán kormányfőnek az sem mentsége, hogy állítólag Ő már menesztené, de a kisgazda pártvezér és a koalíciós szerződés nem engedi.

Bemutatkozik a CSEMETE

A Kiss Ferenc Csongrád Megyei Természetvédelmi Egyesület 1987-ben alakult meg - a vidéki természetvédelmi egyesületek sorában másodikként - azzal a céllal, hogy a dél-alföldi régió természet- és környezetvédelem iránt elkötelezett polgárait, közösségeit összefogja, munkájukat, törekvéseiket koordinálja, segítse.

Oldalak