Önkormányzatok

A rezsicsökkentés nem megoldás

  • 2013. november 15.
  • Pauló Gergő

A Levegő Munkacsoport tudatában van annak, hogy a közüzemi díjak (energia, víz- és csatornaszolgáltatás, hulladék-elszállítás, kéményseprés) súlyos terhet jelentenek a háztartások nagy részének, és ezért elkötelezett ezen terhek csökkentése mellett. Ugyanakkor meggyőződése, hogy a mostani rezsicsökkentés szépségtapasz, amely a krónikus szerkezeti hibák elkendőzését szolgálja, és így nem is lehet tartós.

Amikor a szomszéd városba kell a szemetet vinni

  • 2013. augusztus 01.
  • Pauló Gergő

Lassan talán megoldódik a martfűi szemétügy. Több mint egy hete áll a szemét a városban, ahol az eddigi szemétszállítást végző cég felmondta a szerződést az önkormányzattal, új szolgáltatóval pedig a hiányos jogi szabályozásra hivatkozva nem kötött szerződést. Saját hatáskörben viszont csak hónapok múlva kezdhetik meg a szemétszállítást. Szerdán végül a katasztrófavédelem kijelölt egy kényszerszolgáltatót, a lakók pedig napok óta vagy más városokba, vagy a városközpontba hordják a szemetüket.

Az állam a multikat minősítési rendszerrel szűrné ki

  • 2013. július 15.
  • Pauló Gergő

Üzletileg nehezen vállalható feltételek teljesítésére kényszerítheti a hulladékkezelő cégek külföldi befektetőit az új hulladéktörvényben lefektetett minősítési rendszer. Kérdés, hogy az állam valóban szorít-e még egyet a vegyes tulajdonú cégeken, vagy beéri a kötelező rezsicsökkentéssel. Azt viszont már jelezte, ha gond lesz a szolgáltatással, segít. Úton az állami hulladékkommandó közmunkásokkal.

Pályázat fenntartható városfejlesztési programok előkészítésének támogatása céljából

  • 2013. június 19.
  • Pauló Gergő

Jelen felhívás segítséget kíván nyújtani a 2014-2020-as programozási időszak előírásainak megfelelő, stratégiailag megalapozott tervezéshez, a területi alapú, integrált megközelítést alkalmazó komplex programok előkészítéséhez és majdani megvalósításuk megalapozásához, mindezzel elősegítve Magyarország számára ezen új irányvonalak sikeres adaptálást.

Oldalak